Az a Charlotte….

Vagyis piskótatekercs bomba. Szerintem az egyik legmutatósabb, de ennek ellenére nagyon könnyen elkészíthető sütemény.

Könnyen? Mármint nekem könnyen, lehet, hogy másnak igenis bonyolult. Talán nekem is az volt, mikor elkezdtem sütögetni, aztán sütni, végül meg már nem is tudnék meglenni sütés nélkül. (Éppen most is hűl egy piskóta, mindenmentes, amihez majd egy finom meggyes krém készül majd.) Szóval ott tartottam, hogy könnyű. Mert igazából csak piskótatekercset kell sütni, készíteni kell egy, vagy pudingos, vagy tejszínes krémet, beleszórni gyümölcsöt, már ha valaki így szereti, az egészet körülbelül egy fél napig hűteni, utána meg kiforgatni. Egyszerű, nem? Persze, így leírva….de vegyük csak sorjában.

Biztosan mindenkinek van bevált piskóta receptje, s abban is biztos vagyok, hogy mindenkinek a sajátja a legjobb. 🙂 Ez nálam is így van. Alább leírom az én jól bevált piskóta receptemet, ahogyan anyukámtól tanultam. Ő meg valószínűleg az ő anyukájától.

Piskóta, ahogyan én készítem. A hozzávalóknál szeretném megjegyezni, hogy a piskótánál én úgy szoktam meghatázorni az adagokat, hogy az a tepsi, amiben majd sütni fogom, “hány tojásos”. Tudom, ez így kicsit furán hangzik. Mert mitől lesz “hány tojásos” a tepsi. Mondjuk egy kisebb, kb 23*18 cm-es méret az négy tojásos. 🙂 De már mondjuk egy 42*28-as, az már nyolc tojásos. Miért is? Mert az a tészta mennyiség, ami a tojásokból kijön, egy ekkora tepsiben tud kényelmesen megsülni. Nem jó, ha túl vékony, vagy túl “duci” a piskótánk.

A piskótatekercset viszont a hagyományos lapos gáztepsiben szoktam sütni, így lesz vékony, s így lesz feltekerhető.

Hozzávalók piskótatekercshez, gáztepsiben sütve.

  • 8 tojás
  • 8 kanál cukor
  • 8 kanál liszt
  • 1 cs sütőpor
  • 2 ek víz (csak akkor, ha piskótatekercset sütök)

Én semmi mást nem szoktam tenni a hagyományos iskótába, csak a fent felsoroltakat. Vizet pedig azért teszek bele, hogy puhább legyen, így biztosan nem fog eltörni, ha feltekerem.

  • a tojásokat válasszuk ketté
  • a sárgájába kanlazzunk 8 csapott evőkanál cukrot és két evőkanál hideg vizet
  • a lisztet keverjük össze a sütőporral
  • a sárgáját keverjük habosra a cukorral (a víz miatt kicsit lágy lesz.)
  • a fehérjét verjük fel keményre (tudjátok, akkor lesz jó, ha megfordítod a tálat, s nem esik ki belőle. 🙂 )
  • a fehérjét óvatosan forgassuk a sárgájába (ehhez van egy sztorim, később majd elmesélem.)
  • miután összekevertük a fehérjét a sárgájával, kanalazzuk bele a lisztet, de ne egyszerre, hanem fokozatosan. Én úgy szoktam, hogy kettő kanalanként beleszórom, elkeverem, s jöhet a következő adag liszt.
  • miután szép sima a tésztánk, egy kikent, vagy sütőpapírral kibélelet gáztepsibe öntjük. (Én sütőpapírt használok, a szilikonosat. Nekem az vált be.)
  • előmelegített sütőben, kb 170 fokon 25-30 percig sül. Én a sütő aljára mindig szoktam tenni egy fazékban meleg vizet, ami sütés közben párolog, így nem ég meg a tésztám alja. Ezt csak gázsütőben szoktam alkalmazni, a villany, légkeverésesnél nem kellett.
  • fontos, hogy ne nyitogassuk a sütőt, míg sül a piskótánk. Mikor már szép barnás a teteje, akkor óvatosan tűpróbával meg lehet nézni, hogy megsült-e már.

Miután elkészült a piskótánk, fontos, hogy még melegen feltekerjük. Így nem fog törni. Én úgy szoktam,  hogy kicsúsztatom a tepsiből, óvatosan átfordítom, s lehúzom róla a sütőpapírt. Ezután visszaforgatom, s ráteszem egy nagyobb konyharuhára, ami egy kicsit nedves. A konyharuhával együtt lassan, szorosan feltekerem, s kb 5 percig így is hagyom. Utána kitekerem, megkenem baracklekvárral (vagy ki milyennel szereti), s újra feltekerem, természetesen most már konyharuha nélkül. Utána pihentetem még kb 10 percig, s lehet szeletelni.

Nem mondom, hogy én soha nem rontottam el. Dehogynem, volt sok, ami eltört, nem lett szoros, nem jól nézett ki…sokat gyakoroltam, de nem adtam fel. A sütésnél szerintem csak így lehet.

Na szóval, felszeleteltük a piskótatekercset. Keressünk egy szép, nagy, kupola alakú tálat. Keverőtálat, üvegtálat, bármilyet, amit ki lehet bélelni a tekercseinkkel. Ha nagy az a tál, akkor valószínűleg kettő tekercset kell sütni.

Miután kibéleltük, bele is tehetjük az előre elkészített krémet.

Több fajta krémből lehet választani, kinek mi a szimpatikus, mi ízlik, s mi nem. Én általában a tejszínes-gyümölcsös krémeket szeretem, s ebbe is azt szoktam tenni.

  • egy 500 ml-es tejszínt (habtejszín) keményre felverünk (nem nagyon kell bele cukor, mert ezek elég édesek szoktak lenni. Ha mégis, akkor arra kell odafigyelni, hogy a tejszínbe cukrot már csak akkor tegyünk, hogy ha majdnem teljesen felvertük. Különben összeesik. A cukrot keverés közben kell apránként beleszórni a tejszínbe.)
  • a felvert tejszínbe ízlés szerint bármilyen gyümölcsöt tehetünk. Én epret szoktam, vagy barackot, de vegyesen is lehet. Ha kicsit hígabb a krém, akkor zselatint, vagy zselatin fixet lehet bele tenni (én az utóbbit szoktam), mert ugye fontos az, hogy a krém megdermedjen.
  • a kész krémet beleforgatjuk a tálba, majd a telejét beburkoljuk még piskótatekerccsel.
  • ha lehet, egy éjszakát álljon a hűtőben, de minimum 3-4 órát.
  • miután megdermedt, fordítsuk ki egy tálcára. Ugye milyen szép lett? 🙂

 

Alternatívák.

  • a piskótatekercs lehet kakaós is, vagy az egyik kakaós, a másik fehér, így még szebb lesz kivülről a süteményünk
  • tejszín helyett készíthetünk joghurtos krémet is, ilyenkor arra kell figyelni, hogy a joghurt folyós, így ki ne hagyjuk a zselatint, mert akkor ki fog folyni. A joghurthoz esetleg natúr krémsajtot, vagy mascarponét is keverhetünk.

 

És a történet. A fehérjét óvatosan forgassuk a tálba. Lehettem körülbelül 10-12 éves, mikor már tudtam piskótát sütni. Anyukám azt mondta, hogy a fehérjét nagyon óvatosan kell a sárgájához kavarni. Én így is tettem, nagyon lassan, óvatosan kavartam, nagy mozdulatokkal. Mire anya odajött, megnézte, s azt mondta: “Na ez így már jó lesz, kavarhatjuk is gyorsabban!” S egy határozott mozdulattal elkezdte kavarni az én fehérjémet a sárgájához, jó gyorsan. 🙂 Mint ha robotgépben lett volna. Azóta, ha piskótát sütök, ez mindig eszembe jut…. 🙂

Szeretettel: Kriszti

 

SAM_1313

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!