Szombat esti sütögetés

Mit csinál az ember lánya szombaton este, ha éppen egész nap dolgozott, s este hat órára ér haza? Naná, hogy nekiáll egy torta elkészítésének, ami nagyon jól fog esni majd a vasárnapi lustálkodós reggelen. Szerintem tortát sütni nem nehéz, s nagyon szórakoztató. Mert olyan lesz, amilyet elképzeltünk, vagy amit kitaláltunk, kedvünkre alakíthatjuk, csak a képzelet szabhat határt. A torta szerintem egyedi dolog, mindenki másra esküszik, de ennek ellenére mindenkié nagyon finom. Persze, ha örömmel s szeretettel készül az a torta.

Amit szombat este készítettem, az saját találmány. Ugyanis így Húsvét közeledtével lapozgattam a főzős újságokat (mi mást), ötletszerzés gyanánt. S találtam egy meggyes tiramisu tortát. Viszont én kicsit “diétásabban” akartam elkészíteni, mint ahogy ott le volt írva, mascarpone helyett pedig utánaolvastam, hogy natur krémsajt is megfelelő. Így született meg a meggyes-krémsajtos torta, ahogy Zsolti szereti. (jó szottyosan. 🙂 )

Hozzávalók egy 28 cm-es tortaformához:

  • 8 tojás
  • 8 ek barna cukor
  • 8 ek darált dió (nem kell annyira finomra darálni, nekem kicsit durvább lett, és így lett a tökéletes.)
  • 2 ek zabliszt (vagy rizsliszt, vagy teljes kiörlésű rozsliszt)
  • 1 cs sütőpor
  • 2 púpo s ek kakaópor (én a hollandira esküszöm)

A fenti hozzávalókból gyakorlatilag piskótát kell sütni. A dió miatt kicsit lágyabb lesz a tésztája, de sebaj, ez így a normális. Én a tortaformát kikentem, és kb 170 fokos sütőben sült egy jó fél órát. (a forró vizes lábast most sem hagytam ki a sütő aljából.)

Miután megsült a torta, megvártam míg majdnem kihűlt, és utána négy rétegben felszeleteltem.

A következő krémmel töltöttem meg.

  • kb 500 ml natúr krémsajt (én egy 1000 ml-es vödröset vettem, s annak majdnem a háromnegyedét felhasználtam. Sok lett, így bőven elég lett volna a fele is.)
  • egy nagy doboz natúr joghurt (hogy kicsit lágyabb legyen a krémsajt)
  • 2 teáskanál fahéj
  • 2-3 ek kakaópor (szintén a hollandi)
  • én még tettem bele egy tk tejszínes mogyoró aromát is.
  • édesítés: én mézet tettem bele, meg egy kis barna cukrot. Hogy mennyit? Kb 3 evőkanál mézet, meg kb kettő evőkanál cukrot. De ha valaki édesebben szereti, akkor még tegyen ble. Én folyamatosan kóstoltam, és kóstoltattam, nekünk így ízlett. Azért oda kell figyelni arra, hogy a natúr krémsajt igaz, hogy natúr, de van egy enye sós íze. (De finom lenne valami sonkás, medvehagymás pitéhez….következő projekt. 🙂 )
  • 1 zacskó zselatin fix (kellett bele)

Miután a krémet is kikavartam, az alábbi módon töltöttem meg a tortát.

  • az alsó tortalapot megkentem vékonyan sárgabarack lekvárral
  • erre kentem a csokis krémet
  • a krémre egyesével meggyszemeket pakoltam (jó kis meló volt…)
  • erre jött a következő tortalap
  • és a lekvár
  • meg a krém
  • a meggyszemek és így tovább. 🙂
  • a tetejét és az oldalát is megkentem a krémmel (pont jó állaga lett, nem folyt szét, normálisan lehetett kenni.)
  • az oldalát durvára darált dióval fedtem be, a tetejére meggyszemeket meg diót szórtam

A torta egy teljes éjszakát pihent a hűtőben. Másnap reggel vettem észre, hogy a meggyben benne maradt lé (hiába csöpögtettem le), kifolyt a tálca szélére. Teljesen meg voltam rémülve, hogy most elrontottam, mert biztosan nagyon elázott a tészta. Miután felszeleteltem, nagyon szépen egyben volt, sőt kellett is neki az a meggylé. Így a piskóta részeibe jól beleivódott a csokis krém, meg a meggy íz, jó “szottyos” lett. Mondhatni így lett tökéletes a vasárnap reggeli kávéhoz. Ebéd után. S a másnapi délutánon is.

 

csokistorta

csokis torta felszelve

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!