Még a hosszú utazás előtt eldöntöttem, hogy útinaplót fogok írni. Mivel már rengeteg helyen jértam az évek során, így néha nem jut eszembe, hogy mikor merre jártam. Ezért jutottam oda, hogy leírom. Vittem magammal egy kis naplószerűséget, amibe minden este leírtam, hogy aznap hol jártam, mit láttam, mi fogott meg, mi volt az érdekes.
Lübeckről például azt írtam: “minden sarkon áll egy templom….” 🙂
Lübeck egy szép, nagy város Észak-Németországban, a Hansa szövetség központja volt, s építészeti öröksége miatt a Világörökség része. Lehet is, hiszen csodás óvárosával, vörös téglás házaival, s azzal a valóban rendeteg templommal, székesegyházzal csodás látványt nyújt.
Olyan érzésem volt néha, bár Franciaországban még sosem jártam, hogy Párizsban vagyok, szól a halk zene, pezseg az élet, s a város minden része csak arra vár, hogy felfedezzem. Itt egy kis kerengő, ott egy ferdetornyú házacska, amott egy kisebb templom, míg máshol egy eldugott kapubejáró, ami mögött csodás rózsakert látványa fogad. Lübeckben sétálva eltünt tér és idő, semmi más nem számított, csak az, hogy jól érezzem magam.
E romantikus hangulat mellett persze helyet kapott a nagyvárosi forgtag is, a nemzetközi boltok széles választéka ott is megtalálható. Bár egyáltalán nem volt zavaró a kettő egymás mellett. Megfértek, békében egymással, s egyik sem akarta elnyomni a másikat.
Ebédre betértünk egy egész hangulatos kiskocsmába, én így neveztem el. Igazából pizzéria volt, de inkább illett rá a kiskocsma elnevezés. Mosolygós pincérek, finom étel, tisztaság, rendezettség, ahogy azt már emgszokhattuk a németektől.
Nem írok most külön a nevezetességekről, akit érdekel a város történelme, híres látnivalói, úgyis utánaolvas, én megtettem, érdemes volt. (Mondjuk én egy nyomtatott – igen, nyomtatott – útikönyvvel a kezemben indultam el.)
Mutatok pár képet.
A városháza udvarában még magyar lngost (langosch) is lehetett kapni. Nem kóstoltuk meg, de biztosan finom lehet. 🙂 Merle, az anyuka, akiknél voltunk, az egyik boltban vett cukorkákat. Az egyik édes cukor, sós töltelékkel, a másik pedig epres-csilis volt. Én már ettem édes-sós cukrot, nem tartozik a kedvenceim közé, mert az én ízlésemnek furcsa. Viszont a párom még nem evett ilyet. Neki nagyon nem is ízlett. Megkérdezte, hogy figyu, ez normális, hogy ennek ilyen íze van? 🙂 Igen, az. 🙂 Merle is mondta, hogy náluk ez teljesen megszokott. 🙂
Tehát Lübecket mindenkinek csak ajánlani tudom, aki Észak-Németországban jár. Egy olyan várost csodálhattam meg, ami valóban, méltán megérdemelte a Világörökség részévé válást.
Kiránduljatok sokat! 🙂
Szeretettel: Kriszti
Kommentek