Olaszországi kirándulásunk második napja elég sűrűre sikeredett. Először meglátogattuk Padovát, utána Veronában gyönyörködtünk, a nap végén pedig hajókáztunk egyet a Garda tavon, s még fürdésre is maradt idő. Visszanézve a képeket, alig bírtam eldönteni, mit írjak le ezekről a csodákról, mert annyi minden élmény ért…. de megpróbálom.
Utunk Padovában kezdődött, ahol a Szent Antal bazilikát csodáltuk meg.
Padova számos jelentős történelmi esemény helyszíne, Páduai Szent Antal nyughelye, jelentős zarándokhely. 1222-ben alapított egyeteme Európa egyik első felsőoktatási intézménye volt, amely egyben jelentős kulturális központtá tette, s amelynek magyar hallgatói is voltak, oktatói között pedig olyan jelentős személyiségek szerepeltek az évszázadok során, mint Galileo Galilei. (forrás: Wikipédia)
A bazilika egy nagyon szépen felújított téren helyezkedik el, ahol megtalálható Donatello egyik alkotása is, a Gattamelata lovas szobor. A bazilikában nekem legjobban a kerengők tetszettek, illetve az ott helyet kapó fák. Nagyon érdekes volt betekinteni egy számomra ismeretlen, szerzetesi világba.
A bazilika Páduai Szent Antal nevét viseli, aki egy portugál származású ferences rendi teológus és prédikátor volt.
Páduai Szent Antal (többek között) a szegények védőszentje, ezért a katolikus templomokban a szobra előtt található Szent Antal-persely a rászorulók számára felajánlott adományok gyűjtésére szolgál. Sírja a padovai Szent Antal-bazilikában található, mely híres zarándokhely. Ünnepe június 13.
A képeket így visszanézve Olaszország tényleg egy misztikus hely, azzal a rengeteg templommal. Veronában volt olyan érzésen, mikor egyik templomból a másikba vándoroltunk, hogy belecsöppentem a Da Vinci kódba…. 🙂
Apropó, Verona. Padovai látogatásunk után felkerestük a két halhatatlan szerelmes városát, Veronát. Le is fotóztam a két házat, ahol ki van téve a szerelmesek neve, íme:
Júlia háza egész szépen megmaradt, Rómeóé már kevésbé…. de kezdjük az elején.
Elhagyva a buszunk egy misztikus világ fogadott. Lehet, csak azért érzem így, mert már annak idején is rajongtam az ókori római és ókori görög történelemért. Viszont szerintem azt mindenki elismerheti, aki már járt ott, hogy Verona összehasonlíthatatlan egy másik európai várossal. Egyáltalán Olaszország nem hasonlítható össze semmi mással. Az a rengeteg antik emlék és épület, ami ott megmarat, valahogy visszaidézi azon kornak a szellemét. Én csak ámultam folyamatosan, s nem tudok a mai napig elég hálás lenni a sorsnak (na meg persze anyukámnak), hogy ezeket a csodákat volt szerencsém látni.
Először elhaladtunk a híres veronai amfiteátrum mellett.
Az Aréna Verona legismertebb nevezetessége. Az ókori amfiteátrumot Kr. u. 30-ban építették. Ez a harmadik legnagyobb ilyen jellegű épület Olaszországban, csak a római Colosseum és a Capuai aréna előzi meg. 139 méter hosszú, 110 méter széles, és 44 soros márvány ülései révén 25000 néző befogadására alkalmas. Nyári estéken mind a mai napig tartanak benne színházi előadásokat.
Most is épp előadásra készültek, érdekes volt római légiósnak öltözött férfiakat látni…. 🙂
Az Aréna után Júlia házához sétáltunk el. Itt van a híres Erkély, bár ahogy olvastam, csak a túristák szerint híres az az erkély, egyszer sem biztos, hogy tényleg álmodozott ott a Júliának nevezett leányzó.
A kapubejáróban található Júlia fala, amely szerelmes üzenetekkel, szivecskés falfirkákkal van beborítva. A világ minden tájáról érkező turisták nem bírják ki, hogy ne hagyjanak egy szerelmes mondatot a falon, amelyen rengeteg magyar ” szeretlek”-re rábukkanhatsz, ha szemfüles vagy. A házban sok látnivaló nincs, a világhírű erkélyre viszont már csak a romantikus hangulata miatt is érdemes felmenni. Az erkély alatt álló Júlia szobor egyik mellén a bronz fényesre van kopva, ugyanis a legtöbb turista nem hagyja ki azt a kultikus fotót, ahol Júlia keblét tartja a kezében. (forrás: life.hu)
Meg persze az a rengeteg lakat….jó is, ha az ember romantikus. 🙂
Júlia házától visszakanyarodva Verona egyik leghíresebb terén találtuk magunkat, a Piazza delle Erbe-n. Itt áll Verona egyik jelképe is, a 84 m magas, 12. századi Torre dei Lamberti, egy hatalmas nagy torony. Az ókori időkben itt volt a Forum, ez még ma is képviselteti magát, nagyon zsibog ez a tér, mindenhoz árusok, akik mindenféle portékát kínálnak, de rengeteg az enni és innivaló is, ennek a térnek a felfedezésére minimum egy órát rá lehetne szánni. Sajnos nekünk nem volt ennyi időnk, de így is megérte. Veronában egyébként bármelyik kis utcába betér az ember, ókori vagy középkori, reneszánsz, felújított épületekkel találja magát szembe.
A tér megtekintése után elkanyarodtunk Rómeo házához, illetve megtekintettük a Arche Scaligere-t. Verona híres családja a Scaligere-ek voltak, rengeteg épület található itt, ami az övéké volt. (Gyakorlatilag majdnem minden az övéké volt.) A 7. századi Santa Maria Antica templom előtt van a Scaligerek temetkezési helye, I. Cangrande, II. Mastino és Cansignorio különös mauzóleumával. Megtekintettük még egyébként Dante szobrát is a Piazza dei Signori-n.
Még két templomot néztünk meg Veronában. Az egyik a Sant’Anastasia templom. Ebben a templomban éreztem először azt, hogy mekkora pénz van a vallásban, illetve, hogy belecsöppentem egy Dan Brown regénybe. Nézzétek.
A másik a veronai katedrális volt.
A veronai katedrális (Duomo) két korábbi templom helyére épült, melyek egy 1117-es földrengésben elpusztultak. 1187-ben szentelték fel, de ezután még hosszú ideig folytatódtak a munkálatok. Gazdagon, gyönyörűen dekorált belső tere a 15. századi renoválás alkalmával érte el mai formáját. Belépni csak megfelelő öltözékben lehet!
Mutatom a képeket, lenyűgöző. Amúgy is imádom a régi épületeket, és nagyon meg tud fogni egy ilyen csoda látványa. Viszont ehhez még tegyük hozzá azt a hangulatot, azt a szellemiséget, amit ez a hely áraszt magából. Nem vagyok vallásos, és nem is fogok az lenni, viszont azt el kell ismerni, hogy egy ilyen monumentális épületnek megvan az a varázsa, hogy az ember tényleg elkezd hinni a csodákban.
Azért az az Angyal szobor egy kissé áthallásos, de lehet, hogy csak túl sok ilyen könyvet olvastam! 🙂
Veronát elhagyva természetesen meglátogattuk a közelben található Garda-tavat (Lago di Garda). Mi Sirmione városánál hagytuk el a buszunk, s szálltunk hajóba, hogy a vízről is megcsodálhassuk ezt a gyönyörű tájat.
Sirmione egy középkori város, várral, erődítménnyel. Viszont még Catullusnak is van itt egy kis hétvégi villája, igaz, szegénykém már elég romos, de a maga korában biztosan kielégítette a költő minden vágyát.
Mi körbehajóztuk egy kicsit a városkát, utána pedig megmártóztunk a tó hűs vizében. No meg persze fagyiztunk is. Olaszországi utom második napja is bővelkedett a csodákban. Folyt. köv, hátra van még Velence. 🙂
Szeretettel: Kriszti
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: