Álmodtam én egy álmot rég…..

Ma nem sütök, legalább is ebben a pillanatban. De lehet a héten sem fogok, vagy soha többé. Persze ez így nem igaz, mert biztosan elő fogom venni a szakácskönyveket, meg a tepsiket. Anélkül nem is bírnám ki, nem is tudnék létezni. A konyha az egyetlen olyan hely, ahol nem érhet (nagyon) meglepetés, és ahol önmagam tudok lenni. Ahol kreatívkodni tudok, alkotni, ahol azt érzem, hogy érek valamit.

Lehet, hogy bennem van a baj, de én nem szeretem ezt a mostani világot. Nem szeretek ebben a világban élni, úgy érzem, nem tartozom sem ide, sem sehova. Miért? Mert folyton csak azt látom és tapasztalom, hogy ebben a világban akkor lehet elérni valamit, ha az embernek vannak kapcsolatai, meg pénze. Az, hogy egyébként milyen, milyen értékei vannak, mihez ért, mennyire jó szakember vagy ilyenek, na az senkit nem érdekel, és azzal senki nem foglalkozik. Minden a reklámról, a marketingről, az élményekről szól. Vegyél egy üdítőt és csodás dolgokban lesz részed! Takarítsd ki a wc-t és máris egy őrítő, szexi pasi válik belőled! Vicc ez az egész, komolyan mondom, úgy ahogy van. Nem szeretem ezt a világot, s nem is érzem magam jól benne.

Fontosak a külsőségek, a külcsín, a máz, az álarc! A smink, a ruha, az, hogy mindenki darázsderekú legyen, és csontkollekció! Semmi mást nem látnak meg az emberek a másikból, csak azt, hogy éppen hogyan néz ki és hány kiló! Aztán persze, ha mondjuk rossz napja van és nem annyira kisimult az arca, vagy éppen felszedett plusz kettő (!!!) kilót, annak ellenére, hogy a gyorskajákat és a cukrot meg a lisztet kerüli, de sportol, akkor mindenki meg van botránkozva! Igen, magamról beszélek. Az elmúlt hónapokban feljött plusz két kiló. Nem negyven, kettő. Amitől igen, nagyobb lett pár testrészem. Nem vagyok dagadt és elhízott, csak nem gebe. Nem eszem gyorskaját, nem iszom cukros üdítőket, mozgok, amennyit csak van időm, s odafigyelek arra, hogy mit eszek! Például a sütiket sütni szoktam, s nem enni. De ennek ellenére az a pár plusz ott van, s az istenért sem akar eltűnni. S persze a környezetemnek ez bezzeg feltűnik, ezt bezzeg megjegyzik. Híztál? Jajj….

Azt nem, hogy mennyire jól csinálom a munkám, vagy hogy mennyire gondoskodó vagyok, vagy hogy milyen szorgalmas, vagy hogy jól tudok spórolni, vagy tök mindegy, bármi más. Nem. Ezt nem. De azt igen, ami a legjobban fáj, s amivel a legjobban meg lehet bántani. Aki csak egy kicsit is ismer, tudja, hogy nálam ez egy darázsfészek. Soha nem voltam elégedett magammal, soha az életben. Rengeteg átsírt éjszakán vagyok túl, nagyon sok olyan éjszakán, amikor korgott a gyomrom, és amikor nem ettem meg azt, amit szerettem volna. Amikor napokig meg hetekig salátát és natur joghurtot ettem. Hogy hátha akkor majd elfogadtok és majd jó leszek. De nem így lett….. A 156 centimhez 56 kiló vagyok most. Nem vagyok dagadt és elhízott, de nem vagyok egy csontos lány sem. Normális vagyok, egészséges. De nem, ez nem tetszik….

Álmodtam én egy álmot meg egy világot magamnak, ahol az emberek segítik egymást, ahol jól érzem magam, s elfogadnak olyannak, amilyen vagyok. Ahol sok barátom van és ahol megvendégelhetem a társaságot és nevetünk és jól érezzük magunkat.

De ez csak álom, mert a valóság sajnos nem ilyen. A valóságban, ha nem vagy mindig tökéletes, vagy nem vagy örökké 20 (!!!!!) éves, akkor már nem vagy jó.

Nem szeretem ezt a világot! Egy másikat álmodtam magamnak.

Most persze hallom az okosabbnál okosabb mondatokat, hogy gondold azt, és majd olyan lesz! Indulj el, lépj, merj, kockáztass! Aztán meg ha balul sül el valami, ki lesz ott, hogy segítsen? Jobbára senki. Hanem majd jönnek a kárörvendők, én megmondtam….. Sokszor gondoltam már arra, hogy sokkal másabb életem lenne, ha rossz lennék. Ha nem lennék becsületes, ha nem akartam volna mindig jó tanuló lenni, ha nem szeretnék mindent elvégezni rendben, tökéletesen. Sokkal jobb életem lenne, hogy ha hagynám a csetreseket a mosogatóban napokig, ha rendetlenség lenne a lakásban, ha nem segítenék az embereknek, hanem mindenkivel rossz lennék! Mert nem ez van? Aki jó, azt eltiporják. Aki meg rossz és gonosz, azt meg istenítik. Milyen világ ez kérem? Hát biztosan nem olyan, mint amit én elképzeltem magamnak.

Akkor így mi marad? Mit lehet tenni? Egyelőre “csak” annyit, hogy megtalálom magam. Azt, hogy mit kell tennem, azt, hogy mit kell csinálnom, ahhoz, hogy jól érezzem magam. Lehet tennem kellene nekem egy ilyen egyéves “Eat, pray and love” utat? Lehet, lehet, hogy ha pár hétre, hónapra kivonnám magam a forgalomból, jobb lenne. Nem tudom. Mindenesetre, tegnap erős felindulásból elmentem futni. Eddig is mozogtam, tánc, jóga, biciklizés, otthoni torna, de most futni is voltam. Mert akkor legalább semmi másra nem tudok gondolni, csak a futásra és az jó.

Szóval ezzel csak azt akartam mondani, hogy a sütést egy időre felfüggesztem, s megnézem, hogy a 32. születésnapomig hova jutok el. Elsősorban lelkileg.

Szorítsatok! 🙂