Első igazi nap Londonban

A tegnapi utazást akkor ma folytatom. Nem is gondoltam volna, hogy már ilyen régen voltam ott, nagyon meg kellett nézni a képeket és a térképet is, hogy az első napon merre is jártam tulajdonképpen. (Azt hiszem, legközelebb, ha megyek kirándulni, naplót fogok erről vezetni.) Amúgy még mielőtt kimentem volna Londonba, tüzetesen tanulmányoztam a látnivalókat, térképeket, mi hol van, satöbbi. Le is jegyeztem magamnak, hogy mit szeretnék megnézni. Ebből persze volt olyan, amit sikerült is megnéznem, s volt olyan , pl a Tate, ami majd legközelebbre marad. 

Az első, illetve ez már a második nap volt, kedden, Csilla már nagyon korán elment dolgozni. Így az egyik lakótársával mentem be London szívébe. Valahol a St. James’s Park metróállomáson szállhattunk le, már nem emlékszem. London szíve tele van parkokkal, ez az első, ami feltünt. Minden sarkon van egy kisebb vagy nagyobb park, így még a belvárosban is bőven lehet egy egész napos sétát tenni. Ez nagyon tetszett, mindenhol zöld, fák, tavak….a parkon keresztül elsétáltunk a Buckingham Palace-ig, ahol éppen felvonulást tartottak. Kivonult a fúvós zenekar, lovas rendőrök, mindenhol fényképező és örömködő emberekbe botlottunk. A palota és a környékén található kapuk, szobrok mind monumentálisan voltak, és mind csillogtak az aranytól. Valóban azt sugározták, hogy itt bizony nagy gazdagság van, s itt bizony egy nagy közméltóság él és virul. A palota előtt lévő hatalmas, aranyból készült angyalos szobor is ezt hirdette. Mindent virág borított, sütött a nap, mintha direkt erre az alkalomra rendeltek volna ilyen szép időt. (Jelzem, míg kint voltam, folyton sütött a nap, szó sem volt az esős, ködös időről, amit minden angolórán megtanultunk… 🙂 )

Innen a palota mellett elsétáltunk a Wellington Arch-ig, itt találkoztunk Csilla barátnőmmel.

Kis történelmi kitérő: “A Wellington Arch, valamint a közelben álló Marble Arch IV. György rendeletére készült az 1820-as években. A Wellington diadalív a britek Napóleon felett aratott győzelmének állít emléket. De azzal a céllal is készült, hogy a nyugati városrész és így a Buckingham palota – nyugat felőli – külső bejárata legyen. ” (Forrás: londonkalauz.hu)

A diadalív valóban hatalmas, az erőt sugározza, ami egyébként egész Londonra jellemző. Míg ott voltam, mindenhonnan egy olyan szellemiség áradt, hogy az itt lévő emberek erősek, magabiztosak, boldogok, itt bizony az emberek mindent legyőznek. Érdekes volt, összehasonlítva hazánkkal, ahol néha azt érzi az ember, hogy mi vagyunk a leghitványabbak, s nekünk semmi nem sikerül. A mi pesszimizmusunk szöges ellentétben állt azzal a pozitív kisugárzással, amit Londonban tapasztaltam.

Innen továbbsétáltunk a Hyde Parkba. Én csak ámultam és bámultam. A belvárosban egy ilyen csodaszép park….tóval, maradakkal, mókusokkal…..mintha nem is egy városban lettem volna. A parkot kettéosztja az ún. The Serpentine tó. Így a park határos a Kensington Gardennel, gyakorlatilag majdnem olyan, mintha egy hatalmas terület lenne az egész, mégis két neve van. Itt egy térkép.

A Hyde Park-ban található a Speakers’ Corner (Szónokok Sarka). Azt olvastam, hogy itt szokták tartani a tüntetéseket. Stílusos. 🙂 Kint a szabad levegőn, szökőkutak, madarak, fák közt, a nyugalomban. 🙂 Azt is olvastam a parkról, hogy sok koncert helyszinéül szolgált, tartott itt előadást többek között a Queen, Pavarotti, Eric Clapton. A helyszín mindenesetre tökéletes a koncertezéshez.

A Hyde Parkot körbesétáltuk egészen a Marble Arch-ig. Utána metróra szálltunk, s elmentünk a Regent’s Parkig, hogy megnézzük a rózsákat a Queen Mary’s Gardens-ben. Mit mondjak? Egy hatalmsa park, tele szebbnél szebb rózsával. Imádom a virágokat, a tulipán után a rózsa a kedvencem. Had ne mondjam, hogy mindet megszagoltam, mindet megnéztem, s majdnem mindet lefotóztam. Csodálatos volt. Mint amikor Alíz Csodaországba kerül. 🙂 Kriszti Rózsaországba került. Ennél szebbet arra a napra nem is kívánhattam volna.

Mivel ekkor már este hat óra volt, így még beutaztunk metróval a Charing Cross megállóhoz, ahol a Trafalgar Square is található. A Charing Cross-ról mindig Hofi jut eszembe. 🙂 Van neki egy anekdotája ezzel kapcsolatban, akit érdekel, keressetek rá, én mindig mikor meghallom, jókat nevetek. Úgy általában Hofin jókat nevetek. Természetesen a megállónál is fotózkodtam. 🙂

Este még megpihentünk a téren, ahol Nelson admirális szobra is található. Hatalmas….. Viszont ami feltünt és nagyon vicces volt, az a téren felállított kék színű kakas volt. Egy kék színű kakas szobor. 🙂 Ehhez egy kis történelmi kitekintés: ” A 4,7 méter magas Kakas című baromfiszobor Katharina Fritsch német művész alkotása. A méretes állat a tér negyedik talapzatán kapott helyet. A művész a hős katonák komor emlékműveinek akart játékos ellenpontot komponálni a térre. Méghozzá a franciákra utalót, a tér ugyanis nevét a trafalgári tengeri csatáról kapta, amelyben (1805-ben) az angol flotta döntő csapást mért Napóleon tengeri haderejére. Mind a kék szín, mind a kakas a franciák jelképe. Fritsch művének a Hahn/Cock címet adta, amely németül és angolul is kettős jelentéssel bír – a baromfi mellett a férfi nemi szervre is utal. “Tudom, hogy a britek szeretnek játszani a nyelvvel” – mondta az alkotó, aki a címadással a brit humorérzékre akart apellálni.” (Forrás: hvg.hu)

Élményekkel telve tértünk haza, nem kellett ringatni. 🙂 Holnap folytatása következik.

Kis képes ízelítő: