Ezen a héten megszakítom a sütést, s ahogy az üdvözlésben írtam, most egy kicsit utazni fogok. Mert a Pupák sütődéje nem csak a sütésről, hanem rólam is szól. Én pedig szeretek utazni, nagyon, mindennél jobban. Ha tehetném, akkor csak utaznék, felfedeznék új világokat, embereket, tájakat, épületeket, ízeket…..mert kikapcsol, feltölt, megnyugtat. Ezen a héten Londonba utazunk, a barátnőmhöz, Csillához. Aki persze nem képzeletbeli barátnő, hanem hús-vér ember, akivel már lassan több, mint egy éve találkoztam utoljára. Londom messze van. Csilla, te pedig hiányzol. 🙂
Szóval hol is kezdjem? A londoni utazásra körülbelül egy évig spóroltam. 🙂 2014-ben voltam ott, Pünkösd hétfőn indultam, és vasárnap jöttem haza. Tehát kerek egy hetet töltöttem ott. Így a város csak töredékére volt időm, de az is hatalmas élmény volt, főleg úgy, hogy egyedül mentem. Előtte még soha nem utaztam repülővel, féltem is eléggé. Már áprilisban lefoglaltam a jegyemet, persze fapados géppel utaztam, de így is csodás volt az élmény. Mindent elolvastam előtte a repülőjegy foglalásról, a csomagfeladásról, mit lehet felvinni a gépre és mit nem. Biztosan vannak, akik rutinos repülősök, én egyáltalán nem, így muszáj volt mindent kitanulmányoznom. De hát én ilyen kis szorgalmas vagyok. 🙂 Nagy volt előtte a készülődés, beújítottam egy új bőrönddel, neon zöld színű, nehogy véletlenül összekeveredjen máséval. 🙂 Meg egy új fényképezőgéppel is, hát mégiscsak kell fotózni a nagy úton. Indulás előtt mindent elrendeztem, az egyik baránőm megkapta a lakás kulcsát, mert a virágokat mégiscsak nem hagyhattam magukra egy hétig a nagy melegben. Vicces volt, mert két A4-es lapon írtam le, hogy melyik virágot mikor és hogyan kell locsolni. (Akkor volt kb majdnem 40 cserép virágom….anyám….) Na szóval, a repülő hétfőn 12:20-kor indult. Ha jól emlékszem, én már fél 10-kor kint voltam a repülőtéren. Olyan 10 óra magasságában kezdődött a becsekkolás. Nekem nagyon nagy élmény volt, abban az évben voltam 30 éves, az utazás előtti héten volt a születésnapom. Ahogy ott álltam a csekkoló pult előtt, örömködtem, hogy de jó, 30 évemet betöltöttem és megyek Londonba repülővel, egyedül! 🙂 Minden rendben volt, pedig szokás szerint izgultam, hogy majd találnak nálam valamit….én ilyen vagyok, na, aki ismer, ő tudja.
Az is izgalmas volt, mikor odaértem a kapuhoz, ahol mindent ki kellett pakolnom. Pechemre olyan cipőben mentem, amin voltak kis fém csatok…..na bravo, azt is le kellett vetnem. De így legalább nem csipogtam be. 🙂 És utána jött a terminál. Hú, hát az nekem tényleg olyan volt, hogy a “falusi lány felmegy a nagyvárosba”! Eleve a látvány, ráláttam a gépekre. Meg az a sok minden, amit vásárolni lehetett. Mint a Micsoda nőben…. 🙂 Ott már azért izgultam. Jujj, nem sokára indul a gép. Aztán elkezdtek minket egy kapuhoz terelni, ott is ellenőriztek, aztán még gyalogolnunk kellett, meg még egy ellenőrzés….mindenkit be kellett várnunk, s csak utána mehettünk a repülőhöz. Ott már nagyon de nagyon izgultam. Mikor felszálltam a gépre, nem is tudom mit éreztem. Jajj, mi lesz velem? Szerencsére ablak mellé kerültem. Láttam, hogy hogyan pakolják a bőröndöket a gépbe. Még jó hogy befóliáztam….Még indulás előtt sok embert kifaggattam, hogy milyen a repülés. Mindenki azt mondta, hogy semmi extra, a felszállás kicsit gáz, de amúgy teljesen jó. Hát én ennek tudatában ültem a helyemen. Elkezdtünk kigurulni. Aztán elkezdett a gép gyorsítani és emelkedni, és olyan pánik tört ki rajtam, mint még sohasem. Meg kellett kapaszkodnom a karfában, be kellett csuknom a szemem, és nagy levegőt vennem, különben azt éreztem, hogy menten elájulok…..pedig nem vagyok egy ájulós típus…..itt inkább a félelem játszott közre. Mikor már repülő magasságban voltunk, egyenesben, akkor ki mertem nyitni a szemem. A látvány, ami elém tárult, csodálatos volt. Láttam a Balatont, teljes valójában. Tényleg olyan, mint a térképeken. 🙂 Láttam az Alpokat, szintén teljes valójában, az is valami fantasztikus volt. Odafele nagyon tiszta volt az idő, így mindent lehetett látni. Viszont annyira féltem, hogy még a fényképezőgépemet sem mertem elővenni. 🙂 Így az odafele útról nem készültek képek, viszont az emlék egy életre megmarad. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ezt láthattam.
A gép menetrend szerint 13:50-re volt a Luton reptérre kiírva, nem is késtünk sokat, kb. kettő órára már landolt is a gép. Na és innen volt érdekes minden. Egy másik országban voltam, egy másik kontinensen, ahol nem az én nyelvemet beszélik (okés, tudok angolul, de na….), egyedül vagyok és amúgy is azt sem tudom merre kell menni. De az első sokk után, ami kb 5 percig tartott, összeszedtem magam, és már éveztem azt, hogy ott vagyok, egyedül és új élményekkel fogok gyarapodni.
Szerencsére a bőröndöm sem kavarodott el. 🙂 Miután már kijutottam a váróba, nagy nehezen találtam hálózatot is, és értesíteni tudtam Csilla barátnőmet, hogy megérkeztem. Még várnom kellett rájuk kb háromnegyed órát, de nem volt baj, mert elnézelődtem. Mikor végre odaértek, s megláttam Csillát, majdnem sírva borultunk egymás karjaiba. Előtte már vagy egy éve nem találkoztunk! Kocsival visszamentünk Londonba, oda, ahol ők laknak. Teljesen más minden, mint amit itthon megszoktam. Másak a házak, az utcák, az emberek, és hát persze főleg a közlekedés. Miután kicsomagoltam, és kicsit megpihentem (kaptam egy kis picike szobát, annyira jó volt), Csilla még aznap este megmutatta, hogyan kll Londomban metrózni. Mivel ő majdnem egész héten dolgozott hajnaltól egy óráig, így a délelőttöket egyedül kellett intéznem, s felfedezni, amit fel tudtam. Így muszáj volt első nap megmutatnia, hogyan tudok közlekedni. Kaptam kis metros kártyát, amit oyster-nek hívnak. Csilla feltöltött rá x összeget, amivel egész héten tudtam metrózni. Az oyster a buszokra is megfelelő volt, nemcsak a metróra. Csippantani kellett minden kapunál, csak akkor tudtam bemenni. Kaptam kis tube térképet. Hát Londonban nem nagyon lehet szeritnem eltévednie annak, aki figyel. A metro közlekedés rém egyszerű, minden ki van táblázva, nyilazva, tényleg nem lehet eltévedni.
Miután visszaértünk Csilláékhoz, már este volt. Még kicsit beszélgettünk, de mivel ő is reggel korán kelt, és én is az élményekkel telve elfáradtam, így nyugovóra tértünk. Soha nem fogom elfelejteni ezt az első repülő utamat egyedül a nagyvárosba! Holnap folytatása következik, megnézzük, mit csináltam a második napon.
Mutatok pár képet is. Persze az első napról nem készült kép, így mindenfélét mutatok. Egy tube map, még megvan, onnan hoztam. 🙂 Meg a szobámról, ahol laktam, Csilla és én. 🙂 Holnap mutatok többet.
Szeretettel: Kriszti
