Rákóczi túrós Nénjém kedvére

Anyukám keresztapja cukrász volt. Ma már sajnálom, hogy nem néztem többet, ahogy cukrászkodik. A keresztanyja pedig éveken át férje mellett dolgozott, Nénjinek hívjuk, s ő is nagyon szépen megtanult sütni. Egyik kedvence a Rákóczi túrós. Én is nagyon szeretem, végtelenül egyszerű és nagyon mutatós sütemény.

Nevét nem arról a Rákócziról kapta, hanem Rákóczi János szakácsmesterről, aki a század elején-közepén élt és tevékenykedett. A recept az 1937-ben megjelent Magyar Szakács című szaklapban is már belekerült, és az 1958-as brüsszeli világkiállításon is meg lehetett kóstolni. Tehát ez a lassan már 80 éves sütemény a mai napig nagy sikernek örvend. Akkor lássuk csak, én hogyan szoktam készíteni.

A tésztája egy omlós, linzer alap, ami nagyon jól nyújtható. A töltelék egy ízesített, mazsolás túrós egyveleg, a telejére pedig az el nem hagyható tojáshab és a baracklekvár kerül. Lekvárból én mindig csak házit szoktam használni, majd minden évben főzünk. Össze sem lehet hasonlítani a boltival. Tehát akkor a recept.

Hozzávalók a tésztához:

40 dkg finomliszt

20 dkg margarin

5 dkg kristálycukor

1,5 dl tejföl

3 tojássárgája

1 csipet só

1 cs sütőpor

1 citrom reszelt sárga héja

A töltelékhez:

1 kg tehéntúró

6 tojássárgája

20 dkg kristálycukor

2 csomag vaníliás cukor

3 dl tejföl

10 dkg mazsola

1 citrom reszelt sárga héja

3 tojásfehérje

Illetve ha nagyon folyós lenne a krém, akkor búzadarával, vagy darált keksszel lehet sűrűbbé tenni.

A tetejére:

6 tojásfehérje

25 dkg porcukor

sárgabaracklekvár

Elkészítés:

Szeretettel: Kriszti

 

Tovább a blogra »